II.

Másnap indultam első saját túrámra több-kevesebb sikerrel. A több azt jelenti, hogy rengeteget sétáltam, jöttem-mentem, a kevesebb az azt, hogy végülis nem találtam meg a helyet ahova eredetileg indultam, így az szombatra csúszott. És a pénteki nap egyik legjobb élménye volt az is, hogy ausztrálnak gondoltak (erről tegnap kiderült, hogy mégsem olyan jó, illetve nem úgy jó, ahogy én gondoltam), mivel hogy ugye az ausztálok barnák, vékonyak, jól öltöznek és szépek. Persze jobban belegondolva nem tudom miért hittem ezt, mert az eset azután történt, hogy végig gyalogoltam a 4 km hosszú rakpartot, és sehol nem találtam egy nyomrult rést a várfalon.. ezek a várfalak... hjjaa.. na szóval ez után ezer meredek kis utcán (mert Istambul tök hegyes egyébként) feljutottam nagyjából oda, ahova azelőtt másfél órával szerettem volna érni, tehát nem hinném, hogy túl sok vonzót láttak volna bennem. De szombaton végre jártam az Archeológiai Múzeumban, a Mozaik Múzeumban, megnéztem a Kék Mecset kertjét, de mivel csak fél óra volt a délutáni imáig, és nem voltam teljesen biztos benne, hogy elég hosszú a nadrágom, ezt skippeltem, és átcsoportosítottam vasárnapra. És ennek keretében bevásároltam az egész családnak, anyának két dolgot is, meg magamnak is egy kendőt, összesen 20 líráért, ami olyan 2600 HUF, szóval roppantmód baráti.. csak sajon abba a boltba nem nagyon mehetek már vissza, pedig egyébként szívesen tenném, mert az eladó fiút kedvesen de határozottan vissza kellett hogy utasítsam minden teameghívásával együtt. Hát sajna így megy ez Istambulban.. Így a szombatba még belefért több elmélkedős ücsörgős rész is, mint a forgalomirányító rendőr hosszas figyelése, vagy a járókelők bámulása.